Team news

           
Techtogether

Techtogether

Csapatunk ismét részt vett az október 18. és 20. között tartott Techtogether rendezvényen. A 3 napos, mérnökhallgatóknak szánt csapatverseny immár negyedik éve került megrendezésre. A helyszínt a budapesti Hungexpo biztosította. Az eseményen kizárólag olyan csapatok vehettek részt, akik már jelen voltak járműépítő versenyen. Az utolsó napon kihirdetésre került a végeredmény. Úgy tűnt, kifizetődő volt a versenybe fektetett munkánk. Sikerült megnyernünk a BPW különdíját, akik 100.000 Forintot ajánlottak fel a részünkre. A Mercedes Benz díjazását is kiérdemeltük, a Tequa feladatában pedig mi voltunk a legjobban teljesítők, így nekünk adták át különdíjukat. Majd ezek után az összesített eredményekre is fény derült. Itt is elhangzott csapatunk neve, ugyanis a harmadik helyezést értük el a három nap teljesítménye alapján, így 200.000 Forinttal jutalmazták csapatunkat.

2017.10.20. 18:00:00

There are no comments

Please log in to the site